Beszélgetés Csiszer Ágota testnevelő tanárnővel

Eltökéltség és vidám hozzáállás a szép pályafutás alapja

Gyimesfelsőlokon, Csíkszereda irányából Gyimesbükk felé az út bal oldalán található a Domokos Pál Péter Általános Iskola, melynek falai között idén ősszel kezdte meg testnevelői pályafutását Csiszer Ágota. A Csíkszeredában született és jelenleg is ott élő fiatal pályakezdő tanárnő iskolás évei során a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapatának fiatal tehetségei közé tartozott.

– Beszélne a kezdetekről, hogyan és mikor lépett be a sport az Ön életébe?

– Csíkszeredában nevelkedtem fel, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója voltam, majd később a középiskolai tanulmányaimat a Joannes Kájoni Szakközépiskolában végeztem, az érettségit követően pedig jelentkeztem Kolozsvárra a Babeș–Bolyai Tudományegyetem testnevelés és sport szakára. A sport iránti szeretettem nagyon korán kezdődött, édesapám révén három-négy éves koromtól alkalmam nyílt eljárni a hokimeccsekre, amelyek mindig élménydúsak voltak számomra. A későbbiekben már nem is volt kérdés, hogy ez a kedvenc sportom és hogy mindenképpen szeretnék játszani, a jégkorong előtt egy keveset síeltem is. Szüleim aggódtak értem, sokat kellett győzködni őket, hogy engedjenek hokizni, aztán a végén beleegyeztek és támogattak döntésemben. Összesen nyolc évet jégkorongoztam, 2010-ben kezdtem el és 2018-ban fejeztem be, ez alatt az idő alatt hétszer sikerült megnyernünk a román női jégkorongbajnokságot és egy alkalommal lettünk másodikok, tehát az iskola mellett a jégkorong meghatározó fontos részét képezte az életemnek.

– Mi az oka, hogy szakított a sportággal, hisz még bőven abban a korban van, hogy megállná a helyét a csapatban, vagy talán tévedek?

– Két éve fejeztem be a hokizást, sajnos az utóbbi időszakban már kevésbé tudtam összeegyeztetni a tanulmányokat az aktív sportélettel. Ez azonban továbbra sem jelentett akadályt abban a döntésemben, hogy testnevelő tanár leszek, sőt még inkább biztossá vált bennem, hogy ez az én utam. Úgy gondolom, a csapatsport révén mindig sikerült a megfelelő hangnemet kialakítani, megtalálni a csapattársakkal és az edzővel egyaránt. Ezeket a tapasztalatokat munkám során is igyekszem majd legjobb tudásom szerint hasznosítani. Az egyetem első évében próbálkoztam tartani magamat a hokiban, azonban be kellett látnom, hogy azzal, hogy nem tudtam az edzéseken részt venni, kondícióm nem volt megfelelő és nem tudtam felvenni a csapattal a ritmust.

– Hogyan látja, most miután sikerült elhelyezkedni testnevelőként van egyáltalán esély egy esetleges folytatásra a jégkorongban?

– Őszintén bevallom, ezen nem gondolkodtam, viszont meghoztam egy döntést, aminek következtében szegre akasztottam a korcsolyát, és egyelőre ez tűnik a helyes és számomra járható ösvénynek. Ezt a döntésemet azóta sem bánom. Nemrég munka után elkezdtem járni a városban egy kis mozgásra, Crossfit edzésekre, amit egyelőre nagyon szeretek, így ennek köszönhetően alkalmam nyílik mozogni, ugyanis a mozgás fontos és meghatározó tényezője életemnek.

– Milyenek az első munkahelyi tapasztalatok, hogyan sikerült beilleszkedni az eddigiekben? 

– Igazából némi nehézséget a Csíkszereda–Gyimesközéplok távolság jelent, a mindennapos utazás, ami egy kissé fárasztó, viszont mást nem tudnék mondani egyelőre ilyen téren. A továbbiakban meg folytatnám azzal, hogy a nyáron sikeresen letettem az államvizsgát és mindenképpen szerettem volna tanítani, viszont nagyon kevés hely volt és azokra is túljelentkezés, de megkaptam ezt a lehetőséget itt Gyimesfelsőlokon, teljes katedrás állás, amit azonnal el is foglaltam és nagyon szeretem ezt a helyet, a közösséget, rögtön már az első pillanattól befogadtak.

– Ha már említette a nagyokat, melyik korosztály a kedvence, így másfél hónap távlatából? 

– Az eddigiek alapján a kicsiket mondanám a kedvenceimnek, nagyon szeretnek mozogni, könnyen le lehet kötni a figyelmüket, mindennek szívből örülnek, ez a magatartás egészen negyedik-ötödik osztályig megfigyelhető. A nagyobb korosztályokkal már kicsit más a helyzet, főleg hetedik és nyolcadik osztály környékén már úgy vannak a lányok és fiúk is egyaránt, hogy már nem szívesen öltöznek át, unják az egészet, de egyben őket tartom a legnagyobb kihívásnak is jelen pillanatban, hogy ők elfogadjanak, velük megtalálni a közös hangot, ez nekem nagyon fontos. Lényeges számomra, hogy szeressék az óráimat, mindent igyekszem megtenni, hogy élvezzék az órákat, szeressenek testnevelésórára járni. 

– Munka mellett a már korábban említett edzésen kívül van valami egyéb is, amivel foglalkozik?

– Igen, van, beiratkoztam mesterképzésre Székelyudvarhelyen, a tanítóképzőt távoktatáson végzem, mert lehet, hogy a jövőben, úgy fogom gondolni, inkább óvó néni vagy tanító néni szeretnék lenni és meg akarom ennek a lehetőségnek is teremteni az esélyt, viszont mindenképp a gyerekekkel szeretnék foglalkozni egész pályafutásom során. 

– Gondolkodott azon, hogy a későbbiekben akár nagyobb, középiskolás korú diákokat is tanítson?

– Nem, semmi esetre sem, láttam magunkat középiskolásként, hogy milyenek is voltunk, és azok alapján inkább nem szeretnék. Jelenleg nagyon jól érzem magam ebben a környezetben, a Domokos Pál Péter Általános Iskola mellett még tanítok Ugrapatakán is. Az ugrapataki iskola is hozzánk tartozik, bár nagyon kicsi, működik ott óvoda, valamint előkészítő és egy–négy osztályok. Itt is vannak összevont osztályok, például az első osztály össze van vonva a harmadik osztállyal a létszámhiány miatt. Az osztályfőnökség vagány dolog véleményem szerint, de most még nem szeretnék egy-két évig osztályt vállalni, viszont miután kicsit jobban beletanulok, mindenképpen ki szeretném próbálni, hogy milyen az, amikor az embernek van egy külön osztálya. 
 

Kapcsolódó cikkek