A kilencből hat pontot itthon tartottak a csíkiak

Fontos csíki siker a 2. Ligában

Három mérkőzést játszottak szombaton az FK Csíkszereda csapatai a Temesvári ASU Politehnica gárdái ellen. A felnőttek másodosztályú csapata háromszázhuszonöt napos hazai győzelem nélküli sorozatát törte meg sikerével, az Elit Ligában szereplő csapatok közül pedig az U19-es gárda is legyőzte a bánságiakat. 

Háromszázhuszonöt napos hazai nyeretlenségi sorozatot tört meg szombaton az FK Csíkszereda. A Valentin Suciu által edzett csapat házigazdaként hivatalos bajnoki meccsen tavaly november 13-án a Resicabányai MSK ellen (1–0) aratta utolsó sikerét a szombati győzelmet megelőzve, igaz, a koronavírus-járvány okozta közel öt hónapos leállás is kellett ahhoz, hogy a nyeretlenségi sorozat ilyen sokáig fennálljon.
Szombaton délelőtt ködös időben kezdődött el az FK Csíkszereda – Temesvári ASU Politehnica találkozó, amelyet közel kétszáz néző követett figyelemmel a stadiont nyugati oldalról körülvevő kerítés mögül. A házigazdák a Ribánszki – Takács, Palmeș, Apró, Marrone – Savin, Eder, Szondi, Mészáros, Rotar, Bauza felállással kezdték a mérkőzést, amelynek első komolyabb helyzetét a hazaiak hagyták ki a 10. percben. Három perccel később Ribánszki óriási mentése is kellett ahhoz, hogy a temesváriak ne szerezzék meg a vezetést, Ribánszki ugyanis Popovici három méterről leadott lövését ütötte szögletre. A 20. perc két helyzetet is hozott, előbb Szondi kapáslövését követően szállt a Poli kapuja fölé a labda, majd Ribánszki védett óriásit. A szünet előtti percekben erőteljesebben támadott az FK, előbb egy lövést szabadítottak fel a vendég védők, majd az ezt követő szöglet után sikerült a mezőnybe kivágniuk a labdát, a 43. percben pedig egy bal oldali szabadrúgást követően Palmeș becsúszását követően pár centivel ugyan, de a kapu fölött szállt el a játékszer.
A szünetet követően az első félidőben elég sokat hibázó Bauza helyére Bort, Szondi helyett pedig Barát küldte pályára Valentin Suciu, ez pedig – mint később kiderült – jó húzásnak bizonyult, ugyanis sokkal magabiztosabbá vált az FK támadójátéka. Az 52. percben a meccs lehetőségét hagyta ki Eder, miután Bara 18 méterről leadott lövésébe kézzel ért bele egy hazai vendégvédő, a játékvezető pedig jogosan ítélt büntetőt. Eder könnyelmű próbálkozását azonban a Poli kapusa védte, két perccel később pedig a csíki védők labdát veszítettek a saját tizenhatosukon belül, erre Popovici csapott le jól, azonban a temesvári csatár lövésébe beleértek, így kimaradt ez a helyzet is. A következő tíz perc ugyan helyzetek nélkül telt el, de látszott, hogy a csíkiak uralják a meccset. A 62. percben Marrone ellen szabálytalankodtak a Poli védői 18 méterre kapujuktól, jobb oldalról a szabadrúgást Bor végezte el, ám a labda a keresztlécen csattant, a visszapattanóra pedig Mészáros csapott le és szerezte meg a vezetést az FK-nak. Három perccel később Bor ugyancsak a jobb oldalról, de már 25 méterről végzett el egy szabadrúgást, ám ezúttal a kapu fölött szállt el a labda. A 79. percben Mészárost a tizenhatoson belül lökték fel a temesvári védők, ám ezúttal néma maradt a játékvezető sípja, három perccel később viszont egy ellentámadás végén Bort szerelik a büntetőterületen belül a Poli játékosai, Mészáros azonban letámadja a labdaszerzőt, „elcsente” a játékszert és megszerezte a csíkiak és önmaga második találatát. Az utolsó nyolc és a ráadás négy percében nem nagyon volt esélye a Polinak a szépítésre sem, mi több, a 79. percben beállt Botorok állt a legközelebb az újabb gólszerzéshez.
Az FK Csíkszereda edzője elégedett volt csapata játékával a találkozót követően. „Nagyon örülök a győzelemnek, a fiúk ma mindent megtettek ezért. Azt hiszem, sokkal motiváltabbak voltunk, sokat dolgoztak a játékosok a pályán, és ennek köszönhető a győzelem. Mindenki hajtott, betartották az utasításokat, fegyelmezettek voltak, az eredmény pedig tükrözi a Poli elleni játékunkat. Nagy győzelem volt, de nincs sok időnk ünnepelni, kedden Románia-kupa-meccsen lépünk pályára, hétvégén pedig idegenben játszunk bajnokit, és már erre kell összpontosítanunk” – nyilatkozta a találkozót követően Valentin Suciu.
A hétvégén újabb két játékost igazolt az FK Csíkszereda. A 28 éves Kelemen Dávid békéscsabai születésű, 1,85 m magas, korábban U21-es magyar válogatott is volt. A Békéscsaba és az MTK ifjúsági csapataiban nevelkedett, majd az izraeli Hapoel Tel Aviv után hazatért és Pakson, illetve szülővárosá­ban játszott, következett a Nyíregyháza, a Vasas FC és a Haladás. A 25 éves Valentín Haberkon az argentínai Macachínban született, az Independiente és Banfield nevelése. Korábban a Deportivo Espanol csapatában játszott, legutóbb pedig a harmadosztályú Los Andes együttesében.

Egy siker, egy kudarc
A labdarúgó Elit Liga második fordulójában a Temesvári ASU Politehnica ellen játszott az FK Csíkszereda U17-es és U19-es csapata is. Az U17-es korosztály mérkőzésének utolsó negyed órája izgalmasra sikerült, az FK Csíkszereda a szünetet követően ugyan vezetést szerzett, ám a vendégek a 78. és a 84. percben elért találataikkal megfordították az állást. A Bajkó Barna által edzett gárdának a rendes játékidő utolsó percében sikerült kiegyenlítenie, a hosszabbításban viszont a vendégek újabb gólt értek el, amelyre már a hazaiak nem tudtak válaszolni, így a Politehnica nyerte a meccset.
Az U19-es korosztályban az FK magabiztosan győzte le a Polit, Demény Norbert és Zöld Péter csapata már a szünetig kétszer volt eredményes, a második félidőben pedig büntetőből szereztek újabb gólt, így könnyedén győzték le a temesváriakat.

Eredmények
2. Liga, 6. forduló: Bukaresti Rapid – Concordia Chiajna 4–2, Konstancai Farul – Bukaresti Metaloglobus 1–2, Resicabánya – Unirea Slobozia 0–3, Temesvári Ripensia – Gloria Buzău 2–1, FK Csíkszereda – Temesvári ASU Politehnica 2–0, Dunărea Călărași – Bákói Aerostar 3–2, Viitorul Pandurii Târgu Jiu – Petrolul Ploiești 1–1, Lénárdfalvi Comuna – U Craiova 1948 3–3. A Kolozsvári Universitatea – Pandurii Lignitul Târgu Jiu meccset ma 18, a CS Mioveni – Turris-Oltul Turnu Măgurele találkozót holnap 19.30-tól játsszák.
Elit Liga, Nyugati csoport, 2. forduló: U19: FK Csíkszereda – Temesvári ASU Politehnica 3–0; U17: FK Csíkszereda – Temesvári ASU Politehnica 2–3.